top of page

Borbás Gergő | portréfotózás

Gergővel a barátságunk egészen általános iskolás korunkig nyúlik vissza: 7 évesen együtt léptük át az elsős osztályterem akkor még félelmetesnek tűnő küszöbét, azóta pedig eltelt...inkább le se írom, hány év. :))


Tizenévesen rengeteget 'Beugróztunk' napköziben, mindig könnyesre nevettem magam Gergő alakításain, és már akkor tudtam, hogy hallani fogunk még Róla: jóslatom bevált, hiszen Ő az Itt és Most Társulat egyik alapítója, miközben jelenleg a Bálint Ház kreatív igazgatásáért is Ő felel.


Innen pedig már nem volt nehéz dolgom, amikor portréin agyaltam: egy széles skálán mozgó sorozatot akartam vele csinálni, ahol a komolyabb fotók mellett az absztrakt megközelítések is helyet kapnak. Helyszínnek semmiképp nem szerettem volna stúdiót választani, mindenképp színházi környezetben szerettem volna fotózni Gergőt. Szerencsére az Itt és Most Társulat főhadiszállását birtokba vehettük pár órára, így tényleg 'otthoni' légkörben készülhetett el ez az anyag.


Egyszerűen minden percét imádtam ennek a fotózásnak - Gergővel szerencsére pár perc alatt egy hullámhosszra kerültünk, a már kitalált koncepciók mellett pedig csak úgy jöttek a közös ötletek.


Ez a 'megőrülős' sorozat kivételesen csak fekete-fehér formájában lett átadva - úgy éreztem, ezekhez a képekhez most nem szeretnék "színt adni".


Ha szeretnél Te is jelentkezni hasonló színész portré fotózásra, hogy bővítsd portfóliódat, keress bizalommal!







Comments


bottom of page